Menü

(36) 70/334 6837

Polgárvédelmi gyakorlaton vett részt a Bajai Polgárőr Egyesület

Polgárvédelmi gyakorlaton vett részt a Bajai Polgárőr Egyesület

kategória: Bajai Polgárőr Egyesület

Sokféle feladatot kellett végrehajtani a gyakorlat résztvevőinek. Az egyik ilyen volt, amikor egy négyszintes épület erkélyéről mentették alpin technikával a sérülteket az önkéntes katasztrófavédők. A Sugovicában pedig búvárok keresték az elveszett tárgyakat, míg nem sokkal arrébb lovasok indultak egy eltűnt személy keresésére a Nagy-Pandúr szigetre. Az egyik leglátványosabb pillanat az volt, amikor egy lánctalpas kétéltű jármű érkezett a helyszínre meghatározott feladatok végrehajtásához. Az eligazítás előtt Kámánné dr. Bari Bernadett köszöntötte a résztvevőket. Azt mondta, a 2013-as árvíz jutott eszébe, amikor az önkéntesek és a szakmai csoportok egy emberként akadályozták meg a nagyobb bajt.

Kámánné dr. Bari Bernadett – frakcióvezető, Fidesz-KDNP
Nagyon jó alkalom és lehetőség arra, hogy a már hivatásosak és a szakmában már régóta jártasak és a kezdők, vagy tevékenységüket ugye önkéntes alapon végzők egy picit összecsiszolódjanak, és gyakorlatokat, hasznos információkat tudjanak cserélni.

A feladatokat a megyei és a bajai katasztrófavédelmi állomány tervezte meg.

Gödön  Sándor – tű. ezredes, polgári védelmi felügyelő, Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség
A megyei, illetőleg a járásiak árvízi védekezési feladatokat hajtanak végre, míg a most megalakult Baja járási mentőcsoport pedig személyi kutatás-mentési feladatokat hajtanak végre. Kihasználjuk azt a fajta jellemzőt és tulajdonságot, amivel rendelkezik Baja városa.

A két napos program lényege, hogy az önkéntesek készségszinten begyakorolják a feladatokat, hogy éles riasztáskor rutin szerűen hajthassák azokat végre.

Farkasné Fazekas Mária – tű. mk. alezredes, polgári védelmi főfelügyelő, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Az önkéntesség, ez nagyon fontos a mi szemszögünkből, mert a hivatásos katasztrófavédelmi személyi állománya véges. És az önkéntesek azok, akik a baj órájában segítségünkre sietnek.

Erkölcsi kérdés is, hogy a bajba jutottakon segítsenek, mondta a bácsalmásiak parancsnoka.

Kerényi Tamás – parancsnok, Kígyós Önkéntes Mentőcsoport , Bácsalmás
Ami nekem számos előnyt nyújt, szakmailag is, a végzettségem folytán is úgy érzem, hogy itt kellő tapasztalatokat szerzek, és most nyilván nem mögöttem álló, de velem lévő további 29 ember is segíthet másokon, megfelelő szakmai tapasztalatokat szerezhet.

A megyei és járási csoportoknak ez volt a kötelező éves szinten tartó gyakorlatuk, az újonnan megalakult bajai csoport pedig most szerezte meg a nemzeti minősítést

012016-06